A kicsiről alig írok. Lorci nagyon sok időt és energiát követel tőlem, ezért a programjaink jelentős részét az ő igénye szerint alakítom, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Mazsola háttérbe szorulna, nem is hagyná! Igazi Nyilas (mint az apja, na ez most jó vagy rossz?), senki és semmi sem tántoríthatja el attól, amit a fejébe vesz. Mint minden kistesó, bálványozza a bátyját, amit Lorci csinál, azt neki is csinálnia kell, őrült hévvel veti bele magát mindenbe!
Ezen felül igazi ölbaba. Mindig szüksége van a testi kontaktusra. Amint hazajövünk, felkéredzkedik az ölünkbe, és kisebb-nagyobb szünetekkel fürdésig ott is marad. Éjjel is bújik. Ha sokat forgolódik, mellé fekszem, ő kis kifliben hozzámkucorodik, ott azonnal megnyugszik és szimbiózisban alszunk tovább, kivéve ha nem tudok visszaaludni, mert olyan szép, hogy muszáj gyönyörködnöm benne és puszilgatni ahol érem, persze csak hogy ne ébredjen fel...
Sokáig szopizott, 11 hónapos koráig a tápszert sem akarta elfogadni, pedig már nem volt elég a tejci. A szó lelki és fizikai értelmében is össze voltunk nőve. A végleges leválás kényszerből jött el, mert a céggel el kellett utaznom 5 napra. Az akadályt jól vette, de a visszaesés veszélye miatt Apucival cseréltünk, és a továbbiakban ő fürdette és altatta Móricot, én pedig Lorcikát. Azt hiszem, ez hiba volt, azt gondolhatta, hogy elfordultam tőle. Keményen büntetett, egyszerűen csak akkor vett tudomást rólam, ha az apja nem volt itthon. Félreértés ne essék, nem voltam féltékeny, örülök, hogy ideális az apa-fia kapcsolat mindkét gyerekkel, de fájt, hogy a mi kapcsolatunkban törés történt. 3 teljes hónapig tepertem mint az állat, hogy visszaállítsam a szerelmünket, jelentem nagyjából sikerült: a múlt héten kétszer is átkéredzkedett hozzám a Geri öléből! :-)
Móc kívül-belül tiszta Geri. Emlékszem, alig pár hónapja jártunk együtt, amikor hozott magáról kiskori képeket. Amikor megláttam, elöntöttek az anyai érzések, és arra gondoltam, hogy egy ilyen cuki moncsicsi nekem is kell! Amióta megszületett, gyakran veszem elő azokat a képeket... Nekem tiszta egyformák.
Lorcival is nagyon hasonlítanak, a barátok szerint olyanok mint két tojás, csak kistojás és nagytojás. Belül már különböznek, azt szoktam mondani, hogy mint tűz és tűz, csak az egyik Vulkán, a másik meg Tornádó. Persze hogy Mazsola az utóbbi, végigsöpör mindenen, romhalmazt és összetört játékokat, széttépett könyveket hagyva maga után!
Nála egyáltalán nem idegeskedem, ha egyszer nem jól eszik, hogy tud-e majd érvényesülni ha közösségbe kerül, hogy sokat fog-e betegeskedni... Viszont rettegek attól, hogy egyszer majd el kell engednem egyedül közlekedni, szórakozni, síelni vagy vitorlázni... Tutira imádni fogja az extrém sportokat, a veszélyes helyzeteket. Semmi félelemérzete nincs, biztosan a császárszülés miatt, de vajon meg tudjuk-e tanítani arra, hogy ne menjen bele vakon bármibe ami az eszébe jut? Tudom, van még addig idő bőven, és remélem, hogy egymásra is vigyáznak majd.
Most Mamáéknál nyaralnak Luluval, óriási az összhang. Most van lehetőségünk olyan hangosan tévézni, ahogy csak akarunk, nem suttogva beszélgetni és nyugodtan felkapcsolni a villanyokat is. De halkan tévézünk, a teraszon dumálunk, a villanyok azért égnek :-)
Hiányoznak, már alig várom a csütörtököt, akkor hazajönnek!
