Érdekes, hogyan alakul a boldogság definíciója a különböző életszakaszokban.
Gyerekként -emlékeim szerint- az volt a boldogság, amikor édességet vagy bablevest ehettem. Meg amikor nem kellett zongira menni. Családi nyaralás.
Gimiben az, ha suli után együtt lógtunk a bandával, meg persze a szerelem... Meg a családi nyaralás.
Egyetem alatt a sikeres vizsgák, buli, buli, buli, meg persze a szerelem... És még mindig tetszett a családi nyaralás, erre szokta Geri mondani, hogy burokban nőttem fel.
A kezdeti munkásévek idején a buli, buli, ruci ( és már pénzem is volt rá :-)), és persze a szerelem, meg a közös nyaralás.
Most... Most is imádok bulizni, elmenőset is, meg azt is, amikor én vagyok a házigazda, a tematikus beöltözős partyk a kedvenceim!
Mégis akkor járok a föld felett egy méterrel, amikor:
Mégis akkor járok a föld felett egy méterrel, amikor:
- Lorci megkóstol egy új ízt, pláne ha tetszik is neki
- Móric megcsókol. A kezébe fogja az arcomat, komolyan a szemembe néz -bandzsítva persze-, majd nagyon lassan közelít a szájával és összenyálaz - honnan tanulta?!
- arra ébredek, hogy valamelyik gyerek rajtam fekszik, a másik meg várja, hogy helyet csináljak neki is
- látom, hogy a most egy picit nagynak tűnő korkülönbség ellenére mennyire szeretik egymást és milyen jól tudnak együtt játszani
- pár dekával kevesebbet mutat a mérleg
- meg persze a szerelem, és a családi nyaralás.
Akárhogy is osztok-szorzok, a végeredmény mindig ugyanaz:
Boldog vagyok :-)
