Bevásárolni voltam a gyerekekkel. Lorci kikönyörgött magának egy óriás zacskó vegyes formájú gumicukrot, amit azzal a feltétellel vettem meg, hogy rendesen vacsizik, utána kap egy emberes adagot -persze a kóstolót még a helyszínen bevágta.
Egy óra múlva:
-Cicó, én nem vacsizok!
-Jó, nekem ízleni fog a gumicukor!
-Akkor én is vacsizok, de csak gumicukrot!
-Tudod, hogy az nem vacsora. Abban állapodtunk meg, hogy vacsi után eszel belőle.
-Én akkor is csak azt kérek! Le is veszem magamnak a polcról! - azzal hozta a fellépőjét és nekiveselkedett a polcnak, ahonnan én alattomosan eggyel feljebb helyeztem az objektumot, amíg mással volt elfoglalva.
Nem idézem szó szerint, de válogatott óvodáskori cifraságokat szórt rám, én meg csak azon tipródtam, hogy szegény gyerek mindig le van szabályozva ha a kedvenceiről van szó, de mégsem csinálhatok magamból papagájt, így is fittyet hány a szavaimra! (És az egészséges étkezést még meg sem említettük...)
Aztán fogtam magam, a kezébe adtam az egész zacskót:
-Tessék Lorcika! Azt ígérted, hogy rendesen megvacsorázol, de megszegted az ígéretedet, becsaptál. Megeheted akár az egész zacskóval, de legközelebb hiába kérlelsz, nem fogom megvenni neked! - Maximum egy másodpercig hezitált, leokézta és ezerrel rávetette magát. Én közben azon morfondíroztam, vajon hány éves korban fogja tudni az azonnali de rövid távú nyereményt a későbbi, de nagyobb hozam érdekében feláldozni. Meg azon is, hogy a gumicukor biztosan rontja a hallást, mert Apuci már háromszor hívta fürdeni, de ő nem is reagált.
Végül az ő engesztelően önfeláldozó hangja törte meg a gondolataimat:
-Cicó, ezt a hamburgertet még megeszem, és megyek fürdeni! - persze egy-két elkallódott darab még bekerült a pocakba, de ha minden igaz, éppen most csücsült be a kádba.
Biztosan ahányan olvassátok, annyiféleképpen oldottátok volna meg a helyzetet. Belátom, nem vagyok mindig következetes, de majd holnap elkezdem!
